Kicsit Másképp: 7. fejezet

Hello!

Meghoztam a következő részt is, remélem tetszik. Véleményeket szívesen várok, akár hideg, akár meleg. Bármi jöhet, vagy tanácsok, hogy mit javítsak.
Remélem tetszeni fog!

Jó olvasást! :)

By: Annabeth98

"Mi ez? Hol vagyok? Kérdeztem magamtól, miközben egy sötét folyosón sétáltam végig. Sehol egy ajtó, vagy ablak, csak régi lámpák gyér fénye. Lépteim kongtak...
- Végre megérkeztél! - jött egy mély reszelős hang. Akár egy kísértet. Egyre közelebb éreztem magamhoz. Összeszorítottam a szememet és magam elé kaptam a kezeimet, de csak a levegőben csapkodtam. A hang már tűnt is el.
Így kergettek tovább a folyosón, mire egy nagy terembe léptem... Mindenhol babák feküdtek. Kicsit meg is lepett, valami borzalmasabbra gondoltam.
Szép ruhába voltak öltöztetve, viszont, ahogy közelebb léptem, észrevettem, hogy hiányzik egy-egy testrészük, vagy fel voltak vagdosva...
- Mi ez? - borzadtam el, de a hangom olyannak tűnt, mintha egy egér cincogna.
- Te vagy... Itt vagy... Te tetted ezt... Megöltél... Gyilkosom... Halál... Vér... Pusztulj! - hallatszott több oldalról is. Kezdtek éledezni a tárgyak. Vér fröccsent a falra. Egyre inkább féltem. Ez csak egy álom lehet! Kelj fel Julia! Mondtam monoton magamnak, nehogy elhányjam magamat. Hideg, kemény kezek ragadtak meg. Elkezdtek vinni, én pedig csak sikoltozni tudtam. Tehetetlen voltam... Igyekeztem segítségért kiabálni, de nem történt semmi se.
- ITT VAGY! - jött a reszelős hang, mely mindegyiket túlkiabálta."

Szemeim felpattantak, azonnal felültem. Folyt rólam a verejték és erősen ziháltam. Ez csak egy álom volt! Nyugtatgattam magamat. De ugyanúgy körbenéztem, hogy igazam van-e. Szobámban, ágyamban feküdtem. Csend honolt körülöttem.



- Mi olt ez? - hebegtem magamnak.
Azonnal felkeltem, levegőre volt szükségem.
Így teltek az éjszakáim, mióta hazajöttem. Mindig valami rémálom. Pár nap eltelt már, végre volt időm kipihenni magamat. Noha csak ennyire... De legalább hagytak nyugtot nekem. Jól esett a sok alvás és az étel is. Rengeteget ettem, hogy pótoljam hiányosságaimat, főképp mert tőle jobb kedvem lett. Allen is itthon volt, úgyhogy nem nagyon aggódtam miatta. Sokszor lejártam harcolni, edzeni, de nem éreztem meg a fejlődést, habár a tüzet egyre jobban irányítottam. Sőt néha nagyon is meglepett, hogy miket tudok, de valami nem stimmelt, mintha félig üres lettem volna. Valami hiányzott... Nem tudom, hogy micsoda, de valami nagyon.
Hogy kezdtem e beilleszkedni? Hát azt kell, hogy mondjam, nem! Képtelen voltam, egyszerűen kilógtam a sorból. Sok embernek meg tudtam a neveit és az alap ismerős köröm bővült, de kevés volt a barátom, talán azért is, mert mindig egyedül olvastam, edzettem, ettem és hasonlók.
*Kopp, Kopp* Hallatszott az ajtómon valaki keze hangja.
- Gyere! - kiáltottam ki és leraktam a könyvet a kezemből.
- Végre megvagy! - lépett be lihegve Miranda. Rámosolyogtam.
- Mi történt? - vontam fel a szemöldökömet. Meglepett a ziláltsága.
- Nem fogod elhinni! - kezdett bele. - Új ördögűzők jöttek, Dél-amerikai részlegről! - újságolta nagyban. - És Allen egyiknek ütközött, és aktiválódott a karja... Valami furcsa módon van innocencük.. - ráncolta a homlokát.
Homlokom tetejére szaladt fel a szemöldököm. Ez érdekes! Vajon mik ők, hogy Allen keze...?
- Azt hiszem megismerkedem velük! - termettem az ajtó mellett. - Megmutatod? - ő csak bólintott és már indultunk is. Halk léptekkel haladtunk, találkoztam pár elhaladó alakkal, de semmi érdemleges nem történt. Beléptünk az edzőterembe. Sokan voltak, sőt ennyi embert még nem láttam, de ennek oka gondolom az új tagok miatt van. Nyüzsögtek az egyik oldalon, ahol egy sarokban 5 ember üldögélt. Hasonló fekete ruhát viseltek, kezeik kesztyűbe voltak dugva. Túlontúl is magukba zárkóztak, ez a megjelenésükön is látszott. Középső alak valami sisakot viselt, mely eltakarta az arcát. A többiek között volt egy nő és három férfi. Furcsa pöttyök voltak az arcukon, vagy éppen a hajuk volt különös. Nagyon is lerítt róluk, hogy nem ide tartoznak.
Furcsa bizsergést éreztem meg a tarkómon, mintha csak viszketne. Valami nem stimmel az új szerzetekkel.
A maszkos körbenézett, majd a tekintete rajtam időzött egy darabig. Ez mit jelent? Felmért?
- Kik ezek? - kérdeztem meg Laviéktól, mikor közelebb kerültem hozzájuk. Mindannyian kíváncsian lestek a távolban.
- Nem tudom... - dünnyögte Allen. - De furcsa aurájuk van...
- Igen, érzem. - bólintottam egyet én is csak.
- Oh, tényleg! - kapta fel Lavi a fejét és mindenki Allenen kívül. - Jó, hogy mondod, már kérdezni akartam. - kezdett bele, majd felállt, hogy még színpadiasabb legyen. - Hogyan is vagy képes? Oké, Allen a szeme miatt, de te nem vagy megátkozva...
Kutató szemekkel találtam szembe magamat. Nem akartam nagyon elmesélni... De egyszer úgyis rájöttek volna, csak az a baj, hogy konkrétan én se tudom.
Megfordultam, vörös hajamat kisöpörtem a nyakamból és leguggoltam. - Ez okozza! - mutattam a tarkómra, melyen most is ott díszelgett a csillag tetoválás.
Hallottam, ahogy közelebb hajol mindenki és elkezdi mustrálni a nyakamat.
- Nyakad, mint a vészmadár, csak bajt hoz és halált! - ismeretlen hang ütötte meg a fülemet. Oldalra néztem és az új jövevények csoportosultak mellettünk. A sisakos szólt hozzám. - Ne mutogasd! - jegyezte meg szárazon. Nyelni tudtam és felegyenesedni. Nem láttam az arcát, de talán jobb is, nem lehetett kedves ábrázata. - Meg fogod tanulni, hogy erény a titok, Ms. Ayers! - fejezte be. Meghökkentem, hogy tudja a nevemet, de már tovább is állt. Kellemetlenül a tarkómhoz értem. Mi volt ez az egész?
- Honnét tudja a nevemet? - gondolkodtam hangosan. Senki se válaszolt. Így álltunk egy darabig, nem tudtam mit kezdeni magammal.
- Julia! - jött egy ordítás és nagy szőke fej jelent jelent meg az ajtóban, azaz Reever. - Hát itt vagy! - kiabált továbbra is nekem. - Már mindenütt kerestelek! - lihegte továbbra. Tényleg mindenütt kereshetett, ha ide már futva jött.
- Mi az? - lépkedtem feléje.
- Komui hív, küldetés! - kacsintott rám, majd intett egyet, hogy igyekezzek. Lassú lépésekkel mentem ki, ő addigra már el is tűnt. Küldetés? Kivel? Gondolkodtam el. Noha jobb volt, mintha csak egy helyben üldögélnék.