Sziasztok! ^^
Megérkezett a 3. fejezet. Remélem tetszeni fog! :)
Jó olvasást!
xx. Leah Walker
Otthon és család...
Egy kedves kis családi háznál vagyunk. Ott vannak a szülők és két gyermek, egy fiú és egy lány. A fiú 12, a lány 9 éves, de a korkülönbség ellenére is tökéletes a kapcsolatuk. A szüleik büszkék rájuk, hogy nem bántják egymást, hanem helyette kimutatják a szeretetüket.
- Elkapsz Leah? - kacag a kisfiú édes hangon, majd futni kezd, amikor a kicsi lányka elindul felé.
A két gyermek kacarászva kergetőzik, s ekkor egy sötét alak jelenik meg az erdőben. Arany szemei villognak, homlokán a keresztek olyan hatást adnak neki, mintha varrásnyomok lennének.
Vajon ki Ő? - gondolkozik az apa, miközben a férfi közelít hozzájuk. A két kicsi az édesanyjuk mögé rejtőzik, mivel mindketten félnek.
- Jó napot! - köszön az idegen.
- Adjon Isten! - üdvözli őt az édesapa.
- Tyki Mikk vagyok és azért jöttem, hogy elvigyem a két rosszcsontot egy jobb helyre - magyaráz nyugodtan a férfi.
Az édesanya kétségbeesett pillantással kémleli a férjét és az idegent, miközben szorosan öleli magához a gyermekeket.
- Nem! Menjen innen! - kiabál rá az ijedt édesapa Tykire.
- Ha nem adják őket ide, elveszem magamtól! - mondja a Noé, majd támadásba lendül.
- Menjetek a házba! - löki meg gyermekeit az anya. A két kicsi beszalad az otthonukba és jobb hely híján a szekrénybe rejtőznek el. Az idősebb fél szorosan magához öleli a húgát, akinek csendesen folynak le könnycseppek az arcán, miközben reszket, mint a nyárfalevél.
- Maradj itt - suttogja a kis srác és kiugrik a szekrényből, s annak ajtaját rácsukja Leahra.
Kiszalad az udvarra, de ott már csak szülei holttestét és vöröslő vérfoltokat talál. Zokogásban tör ki, ám amikor meglátja a távolból újra közeledni az idegen férfit összeszedi erejét és felemeli a kezét.Régóta tud erről a képességéről, de nem merte elmondani senkinek.
Tyki ereiben a vér megdermed, majd úgy mozog, ahogyan a fiúcska akarja.
- Hát ez meg...? - gondolkozik a férfi.
- T-t- tea- se.. - nyögi ki nagy nehezen.
Ekkor a kezéből nagy lila-fekete pillangók bújnak elő és egyenesen a fiút támadják meg.
Mindeközben Leah a szekrényben azon gondolkozik, hogy vajon sikerült e már elüldözni innen a 'csúnya bácsit'. Úgy dönt, hogy ahelyett, hogy itt filózik rajta kimegy és megnézi. Szép lassan kinyitja a nyikorgó szekrényajtót, majd lassú, halk léptekkel közelít a kijárathoz.
Leah rettenetesen fél attól, ami odakint várja, de bátor kislány volt mindig is, ezért most sem szabad megfutamodnia.
Egy hirtelen mozdulattal tárja ki az ajtót és megpillantja édesanyja, édesapja és bátyja vérbe fagyott testét, majd a férfit is meglátja, aki ezt tette velük, de Ő már messze jár... nem jön vissza.
A kicsi lány odaszalad a családjához és egyből a bátyját öleli át, s nem érdekli mennyire véres és undorító csak meg szeretné menteni.
- Ne hagyj itt, kérlek! - zokog az apró szőke lány, mire a testvére utolsó erejét felhasználva megszorítja a kezét.
- Szeretlek, Hugi - mondja nehezen, majd szemeit lehunyva örök álomba merül.
- Én is szeretlek - borul a bátyja mellkasára. Ahogyan egy könnycsepp végigfolyva az arcán elérkezik a kisfiú mellkasához, pont oda, ahol a szíve van egy óriási fénycsóva tölti ki a teret, majd a fiú eltűnik a lány pedig összeesik.
Leah verejtékezve ült fel az ágyon. Már megint újraálmodta azt a napot. Nem először van ilyen...
Vajon mennyit aludhattam? - gondolkozott el. Ránézett a falon lévő órára, ami fél négyet mutatott. A hasa felmordult, jelezve nagyon rég evett már. A lány felállt az ágyról, rendbe szedte magát, s az étkezőt vette célul. Mielőtt bemehetett volna Komui elkapta a karját.
- Várj egy percet - húzta vissza a férfi.
Leah kíváncsian felvonta a szemöldökét, ám választ nem kapott. Komui kikerülve őt bement az étkezőbe, majd pár perc múlva kikukucskált az ajtó mögül.
- Gyere - mosolygott... nem, inkább vigyorgott a szőkére, aki most már tényleg kíváncsi volt, így bement a helyiségbe.
A két gyermek kacarászva kergetőzik, s ekkor egy sötét alak jelenik meg az erdőben. Arany szemei villognak, homlokán a keresztek olyan hatást adnak neki, mintha varrásnyomok lennének.
Vajon ki Ő? - gondolkozik az apa, miközben a férfi közelít hozzájuk. A két kicsi az édesanyjuk mögé rejtőzik, mivel mindketten félnek.
- Adjon Isten! - üdvözli őt az édesapa.
- Tyki Mikk vagyok és azért jöttem, hogy elvigyem a két rosszcsontot egy jobb helyre - magyaráz nyugodtan a férfi.
Az édesanya kétségbeesett pillantással kémleli a férjét és az idegent, miközben szorosan öleli magához a gyermekeket.
- Nem! Menjen innen! - kiabál rá az ijedt édesapa Tykire.
- Ha nem adják őket ide, elveszem magamtól! - mondja a Noé, majd támadásba lendül.
- Menjetek a házba! - löki meg gyermekeit az anya. A két kicsi beszalad az otthonukba és jobb hely híján a szekrénybe rejtőznek el. Az idősebb fél szorosan magához öleli a húgát, akinek csendesen folynak le könnycseppek az arcán, miközben reszket, mint a nyárfalevél.
- Maradj itt - suttogja a kis srác és kiugrik a szekrényből, s annak ajtaját rácsukja Leahra.
Kiszalad az udvarra, de ott már csak szülei holttestét és vöröslő vérfoltokat talál. Zokogásban tör ki, ám amikor meglátja a távolból újra közeledni az idegen férfit összeszedi erejét és felemeli a kezét.Régóta tud erről a képességéről, de nem merte elmondani senkinek.
Tyki ereiben a vér megdermed, majd úgy mozog, ahogyan a fiúcska akarja.
- Hát ez meg...? - gondolkozik a férfi.
- T-t- tea- se.. - nyögi ki nagy nehezen.
Ekkor a kezéből nagy lila-fekete pillangók bújnak elő és egyenesen a fiút támadják meg.
Mindeközben Leah a szekrényben azon gondolkozik, hogy vajon sikerült e már elüldözni innen a 'csúnya bácsit'. Úgy dönt, hogy ahelyett, hogy itt filózik rajta kimegy és megnézi. Szép lassan kinyitja a nyikorgó szekrényajtót, majd lassú, halk léptekkel közelít a kijárathoz.
Leah rettenetesen fél attól, ami odakint várja, de bátor kislány volt mindig is, ezért most sem szabad megfutamodnia.
Egy hirtelen mozdulattal tárja ki az ajtót és megpillantja édesanyja, édesapja és bátyja vérbe fagyott testét, majd a férfit is meglátja, aki ezt tette velük, de Ő már messze jár... nem jön vissza.
A kicsi lány odaszalad a családjához és egyből a bátyját öleli át, s nem érdekli mennyire véres és undorító csak meg szeretné menteni.
- Ne hagyj itt, kérlek! - zokog az apró szőke lány, mire a testvére utolsó erejét felhasználva megszorítja a kezét.
- Szeretlek, Hugi - mondja nehezen, majd szemeit lehunyva örök álomba merül.
- Én is szeretlek - borul a bátyja mellkasára. Ahogyan egy könnycsepp végigfolyva az arcán elérkezik a kisfiú mellkasához, pont oda, ahol a szíve van egy óriási fénycsóva tölti ki a teret, majd a fiú eltűnik a lány pedig összeesik.
Leah verejtékezve ült fel az ágyon. Már megint újraálmodta azt a napot. Nem először van ilyen...
Vajon mennyit aludhattam? - gondolkozott el. Ránézett a falon lévő órára, ami fél négyet mutatott. A hasa felmordult, jelezve nagyon rég evett már. A lány felállt az ágyról, rendbe szedte magát, s az étkezőt vette célul. Mielőtt bemehetett volna Komui elkapta a karját.
- Várj egy percet - húzta vissza a férfi.
Leah kíváncsian felvonta a szemöldökét, ám választ nem kapott. Komui kikerülve őt bement az étkezőbe, majd pár perc múlva kikukucskált az ajtó mögül.
- Gyere - mosolygott... nem, inkább vigyorgott a szőkére, aki most már tényleg kíváncsi volt, így bement a helyiségbe.
" Üdvözlünk Leah! " - Olvasta a feliratot, ami lelógott a plafonról.
Mindenhol kedves, mosolygós arcokat látott. Szívét akaratlanul is ellepte a melegség és boldogan köszönte meg mindenkinek a kedves fogadtatást.
Elveszítette az otthonát, a családját, de a Rend új otthont és új családot biztosít neki!
Ahhw.*-* Ez egyre jobb! Várom a folytatást! :D <3
VálaszTörlésxx.Lau
Köszi Lora!^^ ♥
TörlésSietek..:) :D