Kicsit másképp: Prológus

Hello!

Meghoztam az első fiction prológusát. Remélem tetszeni fog!
Vélemények? Mennyire érdekel titeket?

a szereplők is kikerültek.
Zene:
Nickelback - Burn It To The Ground

Jó olvasást! :)

Hadd mutatkozzak be. A nevem Julia  Ayers, most múltam nemrég 16 éves. 
Születésemkor már nem ismertem az apámat, anyám nevelt 3 éves koromig, de mivel nem bírt velem, így intézetbe kerültem. Ott aztán az életem teljesen megfordult. Sose gondoltam volna, hogy létezik pokol, márpedig az, az volt... A kezeim miatt, azonnal gúny tárgya lettem, barátaim nem voltak, tanáraimmal pedig nem jöttem ki jól. Hamar aztán az öntörvényűség útjára léptem és direkt keresztbe tettem mindenkinek. Azóta belátom, hogy nem kellett volna. 
12 éves voltam, mikor elszöktem, utcán éltem, próbáltam megélni, így mindenféle munkát kipróbáltam. A cirkusztól kezdve a kiszolgálóig. Sok mindent megtanultam, de nem érdekelt egyik sem, vagy ha igen, akkor nem voltam képes sokáig maradni.
13 évesen éppen egy kocsmában dolgoztam, mikor egy idegen bejött. Leült a pulthoz és azonnal whiskyt kért magának, mivel csak én voltam üresen, így kitöltöttem és leraktam elé. Akkor figyeltem meg igazán a férfit. Vörös haja volt, hasonló mint nekem, csak az enyém göndörebb volt. Egy fehér maszkot viselt egyik arcfelén, és ehhez párosult egy szemüveg. Nagy kalap volt a fején széles karimával és egy sötét, hosszú kabátot viselt. Mindkettő fekete volt, kivéve azokat a részeket, ahol arannyal volt szegélyezve. Bal oldalán egy furcsa keresztet viselt...
Ki ez? Gondolkodtam el. Senki nem öltözik így... Nagyon feltűnő.
- Kislány! - szólított meg. - Hozz még egyet! - adta a poharat vissza, így töltöttem még egyet és ez így ment egy ideig. Rengeteget ivott, de a hatását nem lehetett látni rajta.
Egy idő után rágyújtott egy cigarettára.



- Uram! - szóltam oda neki. - A pultnál nem szabad rágyújtani. - jegyeztem meg, direkt ki is írtuk.
- Csitt! Te rakoncátlan. - jegyezte meg komoran.
- Elnézést! De akkor sem szabad! - ismételtem meg hangosabban. De most már nem is figyelt rám, mintha nem is hallotta volna.
- Bocsánat! - jegyeztem meg, majd kihajoltam és kivettem a kezéből a szálat.
- Te mégis mit? - keze gyorsan lendült utánam, azonnal elejtettem a szálat, de a kezemet így is megragadta.
.- Engedjen el! - rántottam meg a kezemet és a kesztyű, amit eddig viseltem, lecsúszott, így szabad lettem. Már nem szorított.
- Mi az a kezeden? - kapta el a tenyerem. Megfordította, így meglátta a kezemen a keresztet, melyből zöld fény áradt ki. - Mutasd a másikat is! - ripakodott rám. De nem mozdultam, csak mereven figyeltem.
- Engedj el! - sziszegtem rá. Kezdett a düh kavarogni bennem, mégis mit képzel. de nem tette meg, inkább farkasszemet nézett velem. Vörös szemeiből semmit nem tudtam kiolvasni, hetykén elmosolyodott. 
Ez mit jelenthetett?
Végül elengedett és azonnal elhúztam a csíkot, kiszolgáltam másokat, majd mikor műszakom végére értem, a kötényemet lepakolva, sebesen elhagytam a helyet. A férfi addigra távozott. 
Remélem, többet nem is fogok összefutni vele.
Az utcára lépve összehúztam magamon a kabátot, mivel hűvös szellő fújdogált, így indultam "haza". Most egy doktornál élek pár napig, utána új alvóhelynek kell utána néznem... Nem örültem, de aznap még volt hol aludnom legalább.
Nagy léptek igazodtak hozzám, azonnal a bambulásból magamhoz tértem.
- Maga? - lepődtem meg és jó távolra lépkedtem. Majd elkezdtem futni, de hallottam, ahogy követ. 
- Nem tettem semmit. - kiabáltam, majd befordultam és futottam tovább. Két utcát sikerült futnom, erőm kezdett elhagyni, az igazság az, hogy már nagyon fáradt voltam ehhez. 
Erős karok ragadtak meg.
- Engedjen el! - kapálóztam, ütöttem, amit tudtam. Majd erős ütés ért a homlokomon. Azonnal elájultam.

******

Innentől kezdve Cross Marian tábornok alá kerültem. Volt egy másik tanonca Allen Walker, ő vele jobban kijött, engem igazság szerint nem valószínű, hogy kedvelt. Az életem nem változott meg, sőt Allennel fizethettük az adósságait, így tanultam meg pókerezni. Loptam, hogy tudjak vacsorázni naponta.

Az életéről nem sok mindent tudtam. Előadta, hogy kezeimbe valami erő van, mellyel meg tudom menteni az emberek lelkét. De akárhogyan is próbálkoztunk, nem tudtam előhívni. Ami amúgy valami démonokat képes megölni. Ebben nem is hittem, míg magam meg nem tapasztaltam, ahogy Allen csinálta. Nagyon furcsa volt. Neki speciális szeme van, hogy megérzi őket...

De én se vagyok piskóta, mikor először találkoztam velük, remegtem mint a nyárfalevél, nagyon félelmetes volt. Pont egy utcában sétáltam a Mesterrel, mikor furcsa érzés fogott el, meg is álltam. Olyan volt, mintha egy "hatodik érzék" aktiválódott volna. Nem tudtam megmondani, csak azt éreztem, hogy tőlem 10 méterre valami furcsaság van. 

- Valami... - suttogtam. - Onnét. - mutattam meg. Szemeim láttára alakult át az ismeretlen ember egy gömbbé, melyből pisztolycsövek látszottak ki. 

Teljesen ledöbbentem.

MI ez? Hogyan...? 

Felsikoltva elkezdtem futni, de a Mesterem megragadta a karom és intett, hogy maradjak ott. Elővette fegyverét, egy fényes pisztolyt és lelőtte, szétrobbant a lény.

Sokkolva álltam ott.

- Mi volt ez? - kérdeztem meg, de már tudtam. EZ volt az akuma, amiről annyit meséltek nekem. Szörnyülködve álltam még egy darabig, aznap este nem is tudtam aludni, csak ezt láttam a szemeim előtt.

******

Nem sokkal utána, alakult át a kezem, illetve kezeim. Egy mezőn üldögéltem, mikor éreztem megint a furcsaságot, hogy tőlem valami van, nem messze. Hogy ezt honnét érzem? Cross Marian sokáig gondolkodott, megvizsgált és akkor találtunk egy tetoválást a tarkómon, egy 5 ágú csillagot ábrázolt, mely egy körben feküdt és minden egyes ága is körökben feküdtek. Teli volt furcsa jelekkel...

Na, igen, megéreztem. Kezeim elkezdtek bizseregni, tenyereimen, ahol vannak a keresztek, erősen fényleni kezdtek. Ebből azt éreztem, hogy valami ki akar törni belőlem, pár pillanattal később sikerült is. Vigyorgó fej alak jött ki belőle, annyira fájt, hogy nem tudtam mit kezdeni, csak mentem amerre tudtam. Próbáltam koncentrálni, de nem sikerült és mikor majdnem az átalakult ember mellé értem, hirtelen tűz tört ki a kezeimből. Leégettem az egészet, meghalt a démon, elégett. Én pedig végig néztem az egészet, nem tudtam mit tenni ellene, a testem magától mozgott...

Utána kellett egy idő, míg a sokkból magamhoz tértem és neki tudtunk állni az edzésnek. 

15 voltam mikor Allent elküldte Cross a Fekete Rendbe, azóta nem hallottam róla, majd a Mester is magamra hagyott. Nem mintha annyira hiányzott volna, addigra megtanultam kezelni a képességem. Persze, ettől nem került a fejem fölé tető, ugyanúgy tengődtem tovább az életemet, csak közbe emberek életét mentettem meg.

Betöltöttem a 16-t is, mikor egy nap levél érkezett hozzám.

" Julia Ayersnek!" - szólt a címzés, de a feladót nem láttam rajta, egyáltalán azt se értettem, hogyan jutott el hozzám...

"Julia!

Szükségem van rád, most! Berendellek a Fekete Rend központjába. Három napod van, hogy megérkezz!..." - olvastam a levelet. Nagyot sóhajtottam. Cross Marian, a Mesterem megtalált és hívat. Nem éppen repestem az örömtől. Tovább olvasva megadta a címet. Nem volt messze... De nem akartam menni, viszont rossz érzés kapott el, hogy csak így behívat. 

Mi lehet ennyire fontos? Gondolkodtam a kérdésen, miközben összepakoltam pár cuccomat. Eddig nem is érdekeltem, most meg, mi ez a nagy változás? Itt nagyon bűzlött valami, de teljesítve a kérését, útnak indultam. De persze, az időből már rég kicsúsztam, mivel kicsit késett a levél, legalább lesz min bosszankodnia.